Húsvéti asszony

Sok- sok évvel ezelőtt egy nagy áruház élelmiszer osztályán dolgoztam üzletvezetőként.

Éppen a Húsvét előtti forgalom zajlott, rengeteg dolgunk volt. 

Az emberek többsége valóságos vásárlási lázban égett, és szinte gondolkodás nélkül szórta a pénzt. Ilyenkor szinte mindent el lehetett adni, még azt is amit máskor nem. 

Természetesen mi ilyenkor is igyekeztünk a lehető legjobb áruválasztékot kínálni a vásárlóinknak. 

Volt egy asszony, aki törzsvevőnek számított nálunk. Négy gyermekével naponta felkereste az üzletet.

Legtöbbször csak kenyér, tej, és valamilyen olcsó felvágott került a kosarukba.

Látszott a gyerekeken, hogy kissé alultápláltak voltak. A ruhájuk kopottas, szegényes, de tiszta volt. Hajuk is  tisztára mosva, gondosan fésülve. Az anya mindent megtett a gyerekekért amit lehetett, sokszor még annál is többet. A gyerkőcök példásan viselkedtek, szépen beszéltek, mindig tisztelettudóan köszöntek, amikor beléptek a bolt ajtaján.

Ezen a napon az anya arcán különös szomorúság ült. Főképen amikor az édességes polc felé értek, és észrevette a gyerekek vágyakozó tekintetét, amikor meglátták a Húsvéti figurák, nyulak, csoki tojások ezer féle kínálatát.

Hiszen ő nagyon jól tudta, hogy kenyéren kívül most sem kerül más az asztalukra.

Sőt most még ez a szerény kívánság is óriási teherként nyomta az asszony vállát, hiszen a pénztárcájában csupán néhány 20-as lézengett várta, hogy végre elköltsék.

Sajnos ez a néhány érme még a kenyérre sem volt elég.

Sokszor megfigyeltem a családot, soha semmihez nem nyúltak volna. Pedig sokszor tapasztaltam, pályám során, hogy jól öltözött emberek, csak azért, hogy az adrenalin szintjüket emeljék, megpróbáltak  elcsenni dolgokat, holott ők nem szenvedtek hiányt semmiben sem. Csak talán kevés volt az izgalom a napjaikban. 

A szürkeség miatt, még a becsületüket is oda dobták volna néhány száz forintnyi cucc ellopásáért.

"Az én asszonyomnak" a becsületen kívül semmije nem volt, de azt nem adta volna semmiért sem!

Most is inkább azt választotta, hogy odasomfordált a gazdasági bejárathoz, és az üzletvezetőt kérte.

Bizony azonnal nem tudtam kimenni, mert egy áruátvétel közepénél tartottam. 

Alaposan megvárakoztattam szegényt.

De, azért mégis kikerültem az eladó térbe.

Az ajtóban a jól ismert asszony állt a négy gyermekével.

Nem tett szemrehányást a hosszas várakozásért. Megkérdeztem, hogy ő keresett-e, és hogy miben segíthetek?

Azt mondta a hölgy, hogy szeretne hitelt kérni, néhány nap múlva kap valami segélyt és akkor meghozza. 

Mutatta a szinte üres pénztárcát, de ekkor már könnyei az arcát mosták. Itt az ünnep, és ő még kenyeret sem tud tenni az asztalra.

Mondtam neki, nagyon sajnálom, de én nem vagyok tulajdonos, más vagyonából hitelt nem adhatok, de ha elfogadja, a sajátomból adok neki ezer forintot, ennyit tudok nélkülözni.

Tekintse ezt Húsvéti ajándéknak a becsületességéért, és a bizalmáért!

Sajnos többet akkor nem tudtam neki adni, hisz magam is egyedül neveltem a fiaimat.

Az asszony hálásan köszönte, és elfogadta a szerény ajándékot.

Azért este záráskor még mindig a fejemben motoszkált a gondolat, hogy hogyan tudnám kicsit szebbé tenni neki a Húsvétot. 

Elmondtam a kolléga nőknek, hogy mi történt, és szinte egyöntetűen valamennyien felajánlottak egy szerény összeget a család megsegítésére.

Másnap meglátogattuk a családot. Az összegyűlt húszezer forint, egy részén élelmiszert, és édességet vettünk a gyerekeknek, a maradék pénzt pedig átadtuk az anyának.

A munkatársak még készültek egyéb meglepetéssel is. Volt aki sütött, volt aki összeszedett néhány játékot, mások pedig ruhatárukat nézték át és abból juttattak a családnak.

Szóval mindannyian átéreztük az asszony helyzetét. De a végleges megoldás az lehetett volna, ha álláshoz tudjuk juttatni az anyát.

Akkor ebben nem tudtam támogatni, de megfogadtam magamban, magamnak, ha felvétel lesz az általam vezetett üzletben, akkor ő lesz az első akinek felajánlom az állást.

Tudom, hogy akkor ott elvetettük a szívükben a remény, és a szeretet csíráját, amely majd ahogy ők  is növekednek, egyre erősebbé válik, és mindig kapaszkodónak tudják használni, ha nehéz lesz az út!

A Húsvétkor feltámadó Istenfiú segítse őket mindenkor!

Ez a mai kívánságom, azok számára akik az én asszonyom családjához hasonlóan küzdenek a minden napokért.

Azokért akik a Hit, a szeretet, a becsület, és a remény bajnokai.

Megjegyzés:

"HarmoNet írók a nőkért - 2019" < www.harmonet.hu/irokanokert>.