Hétköznapi hősök

ÜZENET

A tudást mindannyian magatokban hordozzátok, csak egyszerűen életre kell keltenetek azt a belső erőt, amelyet önmagunk hiteként tisztelhetünk. Ami mindannyiunk rendelkezésére áll!

Sok embert látunk és hallunk folyamatosan panaszkodni, sóhajtozni amiatt, hogy "elkelne ám egy kis segítség néha-napján."  Hadd mutassak hát egy utat, amelyen határozottan végig tudtok haladni.

Egy bevált recept, amit igyekszem most átnyújtani nektek. A recept nagyon egyszerű. Segíts magadon, az Isten is megsegít! Ugye hallottátok ezt a közmondást?  Számtalanszor, sokféle szituációban kerül elénk.  Talán csak nem értetek rá ennek a mondatnak a jelentésén meditálni, pedig mindent megmagyaráz, amit tudnotok kell! Az első rész arról szól, hogy soha ne kívülről várd a segítséget, hanem először tegyél meg mindent, amit az adott helyzetben, módodban áll megtenni.  Ha úgy érzed, minden rendelkezésedre álló eszközt felhasználtál, mozgósítottál, naponta hangosan kimondtad, hogy mit szeretnél, és mégsem jön a várva-várt eredmény, akkor kérj segítséget.

Egy ismerősön történetét szeretném elmesélni, a teljesség igénye nélkül, hisz több évnyi szenvedést, nélkülözést nem lehet néhány mondatba besűríteni

Szóval a barátnőm, mint mindenki, amikor elérkezett az idő, szerelemből ment férjhez, ahhoz az emberhez, akiről az álmai szóltak.  Sajnos a „rózsaszín köd” hamar felszállt az ismerősöm szeméről, és rövid idő alatt rájött, hogy rosszul döntött.  Ez épen egy szokványos történet is lehetne, ha úgy folytatódna, hogy kulturáltan megbeszélték, hogy elválnak útjaik. Nem így történt. A férfi napról-napra egyre többet ivott.  Egyre durvább lett a családjához. Időközben két gyermek is született, és az egyik nagymama is odaköltözött a fiatal párhoz. De, ez sem segített a gondokon.

Egyik italozós nap estéjén, a férfi ököllel sújtott, a barátnőm arcába. Szegény asszony másnap a fájdalomtól beszélni is alig tudott.  Lakott a szomszédban egy idős asszony aki, azt javasolta, hogy ne tűrjön tovább, ezen változtatni kell. Senkinek nincs joga a másik embert ütni!

Tízen-évnyi szenvedés után, aztán végre minden bátorságát, összeszedve, megmondta, az emberének, hogy nincs több esély, vége a közös életüknek, a házasságuknak. Vége, a mások előtti takargatásnak, innentől nem hajlandó felelősséget vállalni, a kölcsönökért, amiket a család nevében vett fel a férfi. Vége az összegek megadásának. Innentől mindenki a saját életéért, tetteiért vállalja a felelősséget. Mondanom sem kell innentől lett igazi pokol az élet. Volt itt rendőrségtől kezdve, éjszakai árokszélen ülés, csúnya szavak, veszekedés épp elég.

Mígnem egy napon az asszony két gyermekét kézen fogva elindult gyalogszerrel a közeli városba. Mindegy hova, csak innen el.  Befogadta őket a másik nagymama, ahol ugyan szűkösen, de nyugodt körülmények között voltak. A lakás nagyon kicsi volt, és a fiuk felváltva aludtak a földön, vagy a mamával.  Egyik este a nagyfiú megkérdezte;- „mond, mikor alhatok én már ágyban”? Történt mindez akkor, amikor mások már mobil telefonról, saját magnóról, esetleg saját szobáról áradoztak. A barátnőm gyereke pedig egy saját, normális fekhelyről. A szívébe úgy nyilallt bele a fájdalom, mintha kést forgatnának benne.  A könnyeit befelé nyelve aludt el azon az estén. Reggel aztán azt mondta a fiúknak, hogy visszamegyünk apátokhoz. Akkor ott úgy gondolta, a gyerekek jobb létéért, az ágyért még arra is képes lenne, hogy visszaállítsa a megromlott kapcsolatot a férjével.

Időközben sikerült a vidéki házat városi lakásra cserélni, egy időre odaköltöztek az egyik szobába.  Nem sokáig tartott az ottlét, mert a második este már az ittas apa rájuk akarta törni a kis szoba ajtaját, pedig előző este megígérte, ha kap még egy lehetőséget az asszonytól, mindent jóvá fog tenni.

Sajnos a saját szenvedélyének rabságából, minden ígérgetése ellenére sem tudott kitörni.

A fiúk még azon az estén azt mondták anyjuknak, hogy a mamánál még a földön is jobb, menjünk vissza.

Ezzel került fel az utolsó pont a házasság végére, és kezdődött egy új tartalmas, küzdéssel teli élet az asszony számára.

Isten segítségével, és az anya emberfeletti belső erejével, legyőzte saját démonát, a félelmet, amely béklyóként kötötte egy rossz kapcsolathoz. Erejét abból a szeretetből, és felelősségtudatból merítette, amely a gyermekeihez kötötte.

Ezért tanácsolom neked, nektek, és mindenkinek;- „segíts magadon, az Isten is megsegít”!

Ő, és a hozzá hasonló asszonyok a hétköznapok hősei. Nem visznek véghez semmi rendkívülit, semmi emberfelettit, csupán végzik lelkiismeretesen, szeretettel azt a feladatot, amelyet az Univerzumtól nőként kaptak;- igyekeznek a legjobb tudásuk szerint felnevelni a következő generációt!

Ennél több nem is kellene! 

Nőként ez a legnagyszerűbb hivatás, küldetés, amelyet teljesíthetsz!

Áldás legyen életeteken!

Megjegyzés:

"HarmoNet írók a nőkért - 2019" < www.harmonet.hu/irokanokert>.