Útravaló

Mint jó anya, ki elindítja az útra gyermekét, tarisznyádba tettem egy-két intelmet!
Talán nem is intelemként adom neked, hanem csak egyszerűen azért, hogy lásd tisztán amit látnod kell!

Két hónappal ezelőtt véget ért 2017, és megérkezett 2018.

Ahhoz, hogy teljes életet élhess, fel kell vállalni, hogy készen állsz arra, hogy részt vegyél saját kalandos utazásodon. 
Az élet egy vakmerő kaland, vagy semmi! 

De, ehhez elég bátornak kell lenned, mert bizony azt senki nem mondta, hogy könnyű lesz, azt sem, hogy az élet csupa jó dolgokból áll. Ha így lenne, akkor a teljességet soha sem élnéd meg! 
A világ dualitásra lett felépítve, mindennek megvan az ellentétes párja. Ha nem így lenne, akkor értelmét veszítené az egyik kiterjedés.
Világos nélkül, nincs sötét, öröm nélkül nincs bánat, szép nélkül, nincs csúnya sem, vagy fent nélkül, nincs lent. Folytathatnám tovább is, de biztosan már rájöttél hova is szeretnék kilyukadni. 


Az utat nem tudod végig járni bátorság nélkül. Ahhoz, hogy végig tudj haladni rajta, fel kell vállalnod mind azt a jót, és a rosszat is, amivel találkozol!

A rossz dolgokat tekintsd tanulságnak, amelyek valamit mindig tanítanak neked. 

A jó dolgokat pedig ajándéknak, amelyet az Univerzum eléd hozott!

A leköszönő 2017. esztendő a lehetőségek, az újrakezdés éve volt.
A jelenlegi pedig a 11 szám jegyében fokozza az előző év terveinek gyakorlatba való átültetését, és ehhez a megfelelő társak, partnerek felkutatását, kiválasztását!
Az előtted álló év a Komoly feladatokat hoz eléd! Aminek az előző évben leraktad az alapjait, ha ebben a ciklusban a megfelelő társakkal életre hívod, megvalósítod a céljaidat, nem marad el az eredmény sem! 

Az, hogy személy szerint ki, mit tud kihozni a periódus első évéből, kizárólag azon múlik, hogy mersz-e "beleállni" a saját életedbe, és el mersz-e indulni azon az úton amit valójában saját magadnak választottál!
Aminek 2017.évben leraktad az alapjait, annak fogod majd élvezni a gyümölcseit!
Van erre egy tökéletes közmondása a Magyaroknak, amely így szól;- 
"Ki mint vet, úgy arat!"

Amit 2017. évben elvetettünk, gondolati magvakat, azok fogják majd az elkövetkező 9 év feladatait meghatározni. Ezek lesznek az alappillérei az előtted álló életszakasznak.
Te döntöd el, hogy merre kormányozod saját életed hajóját!.

Tűzd ki a céljaidat, és mindig írd le! 
Határozd meg, hogyan, és mennyi idő alatt fogsz elérni oda, ahova szeretnél. 
Dolgozz ki az első évben mindent részletesen.
Térj vissza mindig az eredeti célodhoz, és gondold végig újra, és újra, hogy a részletes terv, az eredeti cél megvalósulását segíti, vagy éppen attól eltérít.
Akár többször is irányt változtathatsz, amíg megtalálod a legcélravezetőbb utat
Láss neki, és folyamatosan munkálkodj a célod megvalósításán!

Akinek nincsenek céljai, annak értelmetlenül telnek a napjai! 
Kell, hogy minden nap tudd, hogy miért jöttél, merre tartatsz, és hova szeretnél eljutni!
Ebben lehet segítségedre a számmisztika, amellyel választ kaphatsz azokra a kérdésekre, hogy vajon milyen feladattal érkeztél ide a Földre, milyen lehetőségeket kaptál. Melyek azok a területek, ahol fejlődésre van szükséged, ahhoz, hogy meg tudd valósítani céljaidat, a lehető legmagasabb színvonalon!
Segítek feltárni előtted ezt a "titkos ajtót", nem kell mást tenned, csupán kérned kell egy privát üzenetben!

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindannyiunknak elegendő HITET, elegendő KITARTÁST, kiváló ÚTITÁRSAKAT, és sok SIKERT ehhez az utazáshoz!

SZERENCSÉS UTAT!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Húsvéti asszony

A sors útvesztője

A Nap üzenete